Patikanap


2017. június 7-én iskolánk tanulói a Széchenyi téri Benu gyógyszertárban tettek látogatást az immáron 18. alkalommal megrendezésre kerülő Országos Patikanap alkalmából.

Az ottlét elején a diákok egy rövid ismertetés keretein belül betekintést nyerhettek az egészségügy oktatásába, a gyógyszergyártás történetébe és a patikákban dolgozó emberek mindennapjaiba. Ezután két csoportra osztottak minket, s egy újabb rövid beszélgetés következett. Az ismertetés során a hallgatók megtudhatták, hogy kik és milyen feladatot látnak el a gyógyszertárakban, és hogy melyik érdekes szerkezetet mire használják. A gépeken kívül láthattunk még régi gyógyszeres dobozokat és kóstolhattunk még narancsszirupot is, amit manapság a gyerekeknek készített orvosságok ízesítésére használnak.

A nap során a patika dolgozói nagyon kedvesek és közvetlenek voltak velünk. Pogácsával vártak bennünket. Minden kérdésünkre örömmel válaszoltak, és nagyon lelkesen beszéltek a hivatásukról, arra buzdítva mindenkit, hogy válassza az egészségügyi pályát. Köszönjük a lehetőséget az iskolának és a kíséretet Bognár Szabolcs tanár úrnak. 

Pásztori Teodóra 9.A

 

A képek megtekinthetők a galériában >>

 

Bánk's Bunnies!

Színháztörténeti és irodalmi vetélkedőn vett részt iskolánk csapata Katona József Bánk bán című művével a középpontban a Nemzeti Színházban. Az országos döntő nyertese iskolánk csapata a Bánk's Bunnies! Az első helyezett nyereménye többek között, hogy a Nemzeti Színház egy napra kitelepül az iskolánkba. 
Csapattagok:

  • Andics Mátyás 11. F

  • Dervalics Dorka 11.E

  • Magas Bianka 11.B

  • Marton Angéla 11.A

A felkészítő tanár: Laki János.

 

Az elért eredményhez gratulálunk!

A képek megtekinthetők a galériában>>

 

 

Hatalmas sikerek az Atlétika Diákolimpia Országos Döntőjén!

Székesfehérváron rendezték az atléták V.-VI. korcsoportos országos döntőjét. Iskolánkat tíz tanuló képviselte, akik négy aranyérmet, egy bronzérmet, egy negyedik és egy hatodik helyet, ezen felül több jó helyezést értek el.
Eredmények:

  • Ferenczi Melinda: I hely:100 m, 200 m, 400 m (V. korcsoport)

  • Veiland Violetta: I hely súlylökés, III. hely diszkoszvetés (V. korcsoport)

  • Szőke Anett: IV. hely magasugrás (V. korcsoport)

  • 4x100 m-es váltó VI. hely: Ferenczi Melinda, Boronyák Dóra, Varga Panna, Szekeres Jázmin (tartalék: Dalle Luche Lisa )

  • Veiland Fanni: VI. hely súlylökés (IV. korcsoport)

  • Molnár Jázmin: XXIII. hely 1500m-es síkfutás (IV. korcsoport)

Továbbá:Zsoldos Viktória, Kamondi Natália, Kerkai Alex is erősítették iskolánk csapatát.

Az elért eredményhez gratulálunk!

 

Arany Dániel Matematika Tanulóverseny

Az Arany Dániel Matematika Tanulóverseny országos döntőjét (3. fordulóját) április közepén rendezték meg Budapesten, melyen Tóth Zolta Julián 9.B osztályos tanuló I. kategóriában országos 21. helyezést ért el.

Felkészítő tanár: Aladi Gabriella

Az elért eredményhez gratulálunk!

 

Folytatódott a Kalandsorozat!

2017. május 13-án a magyar dráma- és operairodalom legfontosabb darabjára érkeztünk a megszokott helyszínre, az Erkel Színházba. Erkel Ferenc: Bánk bán című operáját tekintettük meg Káel Csaba rendezésében.

A 60 fős csoportot László Judit, Gyenese Viktória, Tibola Katalin, Kovácsné Kiss Piroska, Varga Miklósné tanárnők és Tóth László tanár úr kísérte el. 

 

London

Májusban Varga Brigitta tanárnő vezetésével 19 diák hat napot tölthetett Londonban. Bár az odafele tartó repülőút kissé megviselte a csapatot, hazafelé már gyakorlottan készültek a fel- és leszállásra. A változatos program keretein belül meglátogatták a város főbb nevezetességeit, mint például a Towert, a London Eyet és a Westminster-apátságot. A hat nap alatt ellátogattunk Greenwich-be, Windsorba és hajókáztunk is a Temzén. Ezen kívül színvonalas idegenvezetést élveztek a Globe-színházban, Chelsea stadionban is. A kirándulásra elkísért bennünket Valerie Romaine angol lektor.

 

19. Jedlik Ányos Országos Fizikaverseny

2017. április 21-23. között került sor a 19. Jedlik Ányos Országos Fizikaverseny döntőjére Nyíregyházán, melyen Dóra Bence 10.K osztályos tanuló II. díjban részesült.

Felkészítő tanár: Egyedné TulokRenáta

Gratulálunk!!

 

Kenguru Megyei Matematika Verseny

Eredményesen szereplő tanulók
  • Nagy Tamás 7.K (szaktanár: Schneiderné Tóth Mária)
  • Dukkon Krisztián 7.K (szaktanár: Schneiderné Tóth Mária)
  • Jenei Dávid 8.K (szaktanár: Dömök Szilvia)
  • Molnár Dóra 8.K (szaktanár: Kovácsné Kiss Piroska)
  • Szalai Levente 9.K (szaktanár: Henczi Béla)
  • Szabó Dániel 10,K (szaktanár: Egyedné Tulok Renáta)
  • Tóth Petra 10.K (szaktanár: Egyedné Tulok Renáta)

Gratulálunk!!


 

 

Oldalak

Feliratkozás Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg RSS csatornára