Kihívás napja

Idén is csatlakozott iskolánk a Kihívás Napja rendezvénysorozathoz. Amíg a programon résztvevő diákjaink az iskola udvarán labdajátékokat próbálhattak ki, addig a legbátrabbak az akadálypályán tették próbára ügyességüket, problémamegoldó képességüket és bizonyosodtak meg arról, hogy a csapatmunka elengedhetetlen feltétele a sikernek. Ezúttal több csapatnak is túl nagy kihívást jelentett az akadálypálya. A rendezőkön (11-es tesi faktosok) kívül csak a 10.BE vegyes és a 7.K csapatai tudták leküzdeni az akadályokat, így csak nekik sikerülhetett "Da Vinci kódjának" megfejtése, ezzel együtt a csokis szekrény kinyitása. Jövőre újabb meglepetésekkel várjuk a versenyzőket.

 

Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny

Az idei Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyen Tóth Zolta Julián iskolánk 10.B osztályos tanulója kiváló eredménnyel szerepelt. A három fordulóból álló verseny döntőjében két feladat lényegében teljes megoldásáért HALADÓ I. kategóriában 2. díjat kapott. Oklevél >>
Az ünnepélyes díjátadást 2018. május 23-án Budapesten a MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Nagytermében tartották.
Felkészítő tanára: Aladi Gabriella
A kiváló eredményéhez gratulálunk.

Gratulálunk!

 

„ÚTKERESŐK-ÚTVESZTŐK VESZÉLYVÁGTA”

Iskolánk 9.K osztálya a városi "Útkeresők - Útvesztők Veszélyvágta" első helyezettjeként a megyei fordulóban vehetett részt. Erre 2018.05.08.-án Keszthelyen került sor. Az egész napos vetélkedőn sok érdekes, elméleti, és gyakorlati feladat megoldása után az osztály csapata az előkelő 2. helyen végzett. Az előzetes feladatként elkészített „Az internet veszélyei” című kisfilm elnyerte a vetélkedő legjobb filmje minősítést:
https://drive.google.com/file/d/1deZJyde9-zOhax5oZOZA4qu-NluUllle/view

Osztályfőnök: Kovácsné Kiss Piroska
Kísérő szülő: Országhné Tóth Ágnes
Gratulálunk!

 

"Varázslatos örökségünk"

Iskolánk rajz szakkörös tanulói heteken át készültek a Zala Megyei Kormányhivatal "Varázslatos örökségünk" című rajz- és fotópályázatára. Munkáikat változatos technikai kivitelezés és igényesség jellemezte. Kitartásukat siker koronázta, Dervalics Petra 10.E osztályos tanulónk különdíjban részesült, a többi pályázónk (Bedővári Véda Anna, Bolgár Emese, Cseszkó Richárd, Horváth Benito, Stanbury Esztella, Kozma Lili) történelmi kalandparki belépővel gazdagodott.

 

Folytatódott az OPERAKALAND - kicsit másképp!

2018 május 11-én balettelőadást tekintettünk meg Budapesten az Erkel Színházban Total Dance címmel. A három rövidebb, különböző hangulatú darabbal a tánc széles spektruma mutatkozott meg, melyben ötvöződött a „klasszikus” és „modern”- úgy a tánc és zene (Mozart, Ravel, Arvo Pärt), mint a látványtechnika és a kifejezés viszonylatában. A humoros hangulatú jelenetektől a komolyabb kettősökön át a fergeteges együttesekig az érzelmek széles skáláját láthattuk a Magyar Nemzeti Balett kiváló táncosainak előadásában.
A csoportot Vakherda Erzsébet, Gerencsér Katalin és Varga Miklósné kísérték el.

OPHNemzeti Tánszínház Kép: http://nemzetitancszinhaz.hu

 

Bosch gyárlátogatás-Budapest

2018.04.25-én a Pannon Fejlesztési Alap szervezésében iskolánk 8 fizika iránt érdeklődő tanulója a Bosch Kft. budapesti telephelyén gyárlátogatáson vett részt. A jelenleg futó önvezérelt autók fejlesztésének folyamatát tekintették meg. Ellátogattak az Applikációs centerbe. Interaktív program keretében kipróbálhatták az E-bike-ot, a Pedál- autót és a VW Passat GTE hibrid gépkocsit.
Kísérő tanár: Aladi Gabriella, Kovácsné Kiss Piroska 

 

Kenguru Matematika Verseny

A Kenguru Matematika Verseny megyei fordulójában iskolánk legeredményesebben szereplő tanulói:

  • Simon Levente - 7.K (Felkészítő tanár: Egyedné Tulok Renáta)

  • Korpics Máté - 7.K (Felkészítő tanár: Egyedné Tulok Renáta)

  • Nagy Tamás - 8.K (Felkészítő tanár: Schneiderné Tóth Mária)

  • Tóth Zolta Julián - 10.B (Felkészítő tanár: Aladi Gabriella)

  • Vörös Gergő - 10.K (Felkészítő tanár: Henczi Béla)

  • Tóth Petra - 11.K (Felkészítő tanár: Egyedné Tulok Renáta)

  • Török Balázs - 11.K (Felkészítő tanár: Egyedné Tulok Renáta)

  • Luther Alfonz - 11.K (Felkészítő tanár: Dömök Szilvia)

  • Szabó Dániel - 11.K (Felkészítő tanár: Egyedné Tulok Renáta)

Gratulálunk! 

 

Sziporka Országos Matematika Verseny

A Sziporka Országos Matematika Verseny döntőjét rendezték meg 2018.04.14-én Budapesten. A 14 döntőbe behívott versenyző közül iskolánk tanulója Simán Mihály (9.K) kiváló eredményt, 3. helyezést ért el. .

Felkészítő tanára: Kovácsné Kiss Piroska

Gratulálunk! 

 

Oldalak

Feliratkozás Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg RSS csatornára