Önkéntes segítői feladatok ellátása a Zala Megyei Kórházban

Önkéntesek a Zala Megyei Kórházban

A Kölcsey Ferenc Gimnázium Diákjai 2011 februárjától a Zala Megyei Kórházban Önkéntes közösségi szolgálatot látnak el.
A projektet támogatja a Társadalmi Szolidaritás Program is.
A közösségi szolgálatra folyamatosan lehet jelentkezni Nagy Katalin tanárnőnél.
Várjuk azokat a jelentkezőket, akik nyáron is szívesen vállalnának szolgálatot.

Beteglátogatói, önkéntes segítői feladatok ellátása a Zala Megyei Kórházban.

 A Zala Megyei Kórház igénye önkéntes segítők fogadására szerencsésen találkozott a Kölcsey Ferenc Gimnázium egy diákcsoportjának kórházi önkéntes szolgálat iránti érdeklődésével.
A kórház azon osztályai kerültek kiválasztásra, amelyeken legnagyobb igény mutatkozik segítő szolgálatra a szakdolgozók leterheltsége illetve az ott tartózkodó betegek állapota miatt.
A látogatott kórházi osztályok körébe azok kerültek be, ahol az önkéntesek szívesen vállalnak szolgálatot. Ezeken kórházi osztályokon 2-4-6 fő végez majd felváltva szolgálatot.
A Zala Megyei Kórház ápolási igazgatója , Kovács Erzsébet, illetve mentorunk, Dér Anikó segítségével határoztuk meg az önkéntesek feladatait.
Az osztályokon dolgozó ápolószemélyzet tájékoztatását és felkészítését az ápolási igazgató vállalta, akinek már van tapasztalata az önkéntes szolgálat szervezésében és működtetésében, hiszen, igaz felnőttek részvételével csak, korábban már működött önkéntes szolgálat a kórházban.
A kórház nyitott a hosszú távú együttműködés kialakítására és a program folyamatosságának fenntartására, elkötelezetten és lelkesen támogatja az önkéntesek igénybevételének gondolatát.
A programtól azt várjuk, hogy a nyilvánvaló önzetlen segítségnyújtáson, a kórházi dolgozók munkájának könnyítésén kívül

  • sok tekintetben alakítja majd a diákok személyiségét, önismeretüket fejleszti, hiszen fel kell ismerniük korlátaikat, helyt kell állniuk eddig nem megtapasztalt helyzetekben
  • az önkéntesek kommunikációs, és problémamegoldó készségét, szociális kompetenciáit összességében javítja (empátia, tolerancia, problémaérzékenység, felelősségvállalás egymásért, a közösség érdekében való munkálkodás, ösztönös segítségnyújtás a bajban levőknek), hiszen kommunikációs stratégiákat kell elsajátítaniuk a betegekkel való beszélgetés során
  • az önkéntesek megtapasztalják az önzetlen segítségnyújtás örömét, érzékenyebbé válnak a környezetük problémái iránt, megtanulhatják, hogy az együttérzés mellett a cselekvő segítségadás hozhat minőségi változást embertársaik életében
  • elősegíti a generációk közötti megértést,
  • nyitottabbá teszi az érintetteket egymás problémái iránt,
  • a gyakorlati tevékenységen keresztül bővíti a diákok ismereteit (elsősegélynyújtás, ápolás, gondozás)
  • az önkéntesek olyan munkatapasztalatot szereznek, amelyet a jövőben hasznosítani tudnak, segíti pályaorientációjukat
  • az önkéntesek követhető példát nyújtanak kortársaiknak (is)
  • az ápolószemélyzet, a dolgozók nyitottabbá válnak civil segítőkkel való együttműködésre
  • olyan attitűdöket és viselkedésmintákat alakít ki, amelyek az élet többi területén is szemléletváltást eredményeznek

A kórházi önkéntes program célja a meghatározott kereteken belüli fizikai, lelki segítségnyújtás a kórházban gyógykezelés és ápolás céljából tartózkodó betegek számára.
Az önkéntesek a következő feladatokat látják el az ápolószemélyzet által jóváhagyott esetekben és módon:

  • a beteg kiültetése, felültetése
  • a beteg sétáltatása
  • a beteg kísérete a betegszállítókkal együtt, ha erre szükség van várakozás a beteggel
  • a beteg környezetének rendben tartása
  • a beteg etetése, itatása
  • felolvasás, beszélgetés, beteg mellett tartózkodás, a betegek meghallgatása
  • segédkezés étkeztetéskor, ágyneműcserénél
  • a beteg számára történő bevásárlás, családdal való kapcsolattartás, ha a beteg ezt kéri
  • a beteg kéréseinek tolmácsolása az ápolószemélyzet felé
  • betegek és hozzátartozóik tájékozódásban való segítése
  • egyéb, az ápolószemélyzetet segítő, az önkéntesek kompetenciájába tartozó feladatok

Az önkéntesek képei megtekinthetők a Galériában .