Tájékoztató a Pécsi Tudományegyetemről

2017. november 20-án iskolánk 11. évfolyamos földrajz és biológia emelt szintű érettségi előkészítőre járó tanulóinak rendkívüli fakultációs órái voltak.
Először a Pécsi Tudományegyetem TTK oktatási dékán helyettese Dr. Trócsányi András röviden bemutatta az egyetemet, a Természettudományi Kart, tájékoztatott a földtudományi képzéseikről, beszélt arról is, hogy miért éppen a Pécsi Egyetemet válasszák a jövő tanévben továbbtanulás előtt álló diákjaink.
Ezt követően három előadást hallgattunk meg. Farics Éva egyetemi oktató a földtani képzéssel kapcsolatos érdekességekről, Dr. Fábián Szabolcs egyetemi adjunktus az éghajlatváltozásokról, Dr. Trócsányi András tanszékvszető egyetemi docens a mindennapi életünket átszövő globalizációról beszélt a jelenlevő hallgatóságnak.
A program résztvevői hasznos kiegészítéseket kaptak a földrajz és biológia emeltszintű érettségi bizonyos témaköreihez. Köszönjük az előadók munkáját!
A programot Pozsikné Németh Katalin tanárnő szervezte.
Az emlékeztetőt Pozsik Lajos tanár úr készítette.

 

 

 

A képek megtekinthetők a galériában>>