Virtual Vehicle

2018.12.18-án a Széchenyi 2020 program keretében lehetőségem volt több, Zalaegerszegen tanuló társammal Grazba utazni a Virtual Vehicle céghez gyárlátogatásra, és a helyi Műszaki Egyetem megtekintésére. Mindkét helyen előadásokra és bemutatókra került sor német illetve angol nyelven. A németül tartott előadások megértését egy velünk érkezett tolmács segítette. Az egyetemi előadások témái az erasmus ösztöndíjra, az egyetemmel kapcsolatos adatokra és érdekességekre fókuszáltak. A gyár innovációs laborjában pedig az önvezető autókról, fejlesztésekről, jövőbeni felhasználhatóságukról, a helyben zajló töréstesztekről, és a töréstesztben szereplő próbabábukról halottunk érdekességeket. Lehetőségünk volt az önvezető járműveket közelebbről szemügyre venni, programozásukról, fejlődési fázisaikról sok érdekes információval lettünk gazdagabbak.
Köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem a programon.

Gál Gergely 11.F.